Bevetésre kész a 100Gb/s-os Internet 2 Nyomtatás E-mail
2007. október 16.

Az Internet 2 konzorcium őszi rendkívüli gyűlésén bejelentette: elkészültek a munkálatokkal és az infrastruktúra készen áll arra, hogy szédületes, 100Gb/s-os sávszélességet biztosítson a kutatók és az egyetemi tanárok számára.

 

A szédületes sebességű hálózat első tesztfázisában (az akkor még 10Gb/s-es hálózaton) az amerikai nebraskai egyetem és a Illinois állambeli Batavia-ban székelő Fermilab között öt perc alatt 300GB-ot sikerült átmásolni.

Az Internet 2-t gyakran tévesztik össze az új generációs, a nagyközönség számára fejlesztett internet-csatlakozással. Érdemes tudni, hogy az Internet 2 hálózata jelenleg 207 egyetemet köt össze. A hálózatot kutatásokra és új technológiák tesztelésére használják, amelyek egy napon a publikum számára is hozzáférhetővé válhatnak.

Az Internet 2 ötlete 1995-ben, 12 évvel ez előtt született meg egy a jövő technológiáit bemutató konferencián, és jövő januártól már a 100Gb/s-os hálózathoz 10Gb/s-os dedikált sávszélesség-szeletekben férhetnek hozzá a kutatók. A konzorcium szerint az új optikai kábel-infrastruktúra "egy egyedülállóan skálázható platform, amelyre olyan hálózatok is alapozhatók, amelyeket például hálózati kutatásra, vagy orvosi telekezelésre használhatunk." Az Internet 2 képviselői azt is elmondták, hogy a hálózat továbbra is biztosítani fog egy előrehaladott Internet Protokoll (IP) hálózatot, amely támogatja a kereskedelmi hálózati technológiákat is, például az IPv6, a multicast és más nagy teljesítményű hálózatokat.

"A mai napon elérkeztünk egy nagyra törő erőfeszítés mérföldkövéhez, amely exponenciálisan igyekszik növelni a hálózatok erőforrásait és rugalmasságát, hogy kiszolgálhassák az Internet 2 közösség gyorsan növekedő igényeit" - mondta Doug Van Houweling, az Internet 2 elnöke és igazgatója. "Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy hiszünk abban, hogy az Internet 2 hálózat és neki köszönhető lehetőségek óriási szerepet játszanak majd az innovatív kutatások és az oktatás területén."

Az Internet 2 hálózata jelenleg tíz 10Gb/s sávszélességet biztosít a hálózat bármely pontján, ez azonban 20, 40, vagy 100, vagy akár ennél is nagyobb sebességre is skálázható. A konzorcium emellett a partnereivel (Level 3, Ciena és Juniper) újabb 40 és 100 Gb/s-os sávszélességet biztosító technológia fejlesztésén és tesztelésén. [Jox]

 
< Előző   Következő >

Szavazások

Milyen kapcsolatod van?
 

Szponzorált linkek

Online olvasók

Jelenleg 6 vendég online