|
Miközben a tengerentúlon egyre jobban sürgetik az újgenerációs
IP-protokoll bevezetését, Európában a címek kiosztásának gyakorlata
miatt tiltakoznak a cégek, hiányolva az egyenlő bánásmódot.
A ZDNet a brit Nominet regisztrátor IT-igazgatóját szólaltatta meg
a kérdésben, aki számos egyéb európai cég álláspontjával megegyező
véleményének adott hangot. Kiemelte, hogy a címek kiosztásáért felelős RIPE jelenlegi gyakorlata
eltér a hagyományoktól, mivel kizárólag azon internetszolgáltatóknak
hajlandó átadni a kívánt IP-címeket, amelyek legalább 200 ügyfél
számára értékesíthetik ezeket. Emiatt viszont kimaradnak a körből azok
a nagyvállalatok, amelyek korábban minden gond nélkül hozzájutottak a
címekhez és most is többnyire készen állnak a fontos generációváltásra.
Márpedig az IPv6 mielőbb széleskörű bevezetését egyre jobban sürgeti az
ARIN, amely az észak-amerikai kontinensen végzi a kiosztást. Legutóbbi
figyelmeztetésük szerint az IPv4 számoknak már csak 19 százaléka
elérhető, a fennmaradó rész pedig minden korábbi előrejelzésnél
gyorsabban fogy. Emiatt pedig nemcsak az internetszolgáltatóknak, hanem
a cégeknek - így például a BBC-nek - is rendkívül fontos, hogy minél
hamarabb hozzájussanak az igényelt címtartományokhoz, elkezdve az
átállás folyamatát. Ráadásul jó részük már minden szempontból
felkészült erre, hiszen rendelkezésre áll a szükséges infrastruktúra és
rendszer, így már csak a zöld jelzésre várnak.
Ehhez azonban még némi türelemre lesz szükségük, hiszen a RIPE csak május 22-én készítette el a módosításokra vonatkozó saját javaslatát,
ennek elbírálása pedig időigényes. A másik oldal viszont nem győzi
hangsúlyozni, hogy a forgalmazók és kereskedők elvégezték a maguk
feladatát, hiszen a Vista terjedése egyúttal az IPv6 térhódítását is
elősegíti.
A jelenleg használt IPv4, vagyis a mindenki által ismert IP-címek a
legóvatosabb becslések szerint is legkésőbb 2015-re elfogynak. Egyesek
már 2010-et, illetve 2011-et emlegetnek, vagyis az átállást már nem
lehet tovább halogatni. [SG]
|