Az elmúlt évtizedekben az Internet óriási népszerűségre tett szert. Napjainkra teljesen általánossá vált a használata, és mára már a gazdaság, a kereskedelem, az oktatás, valamint a szolgáltatóipar elképzelhetetlen lenne nélküle. A szolgálatok és szolgáltatások bővülésével azonban egyre lassabbá váltak (válnak) a hozzáférési sebességek. A különböző szélessávú szolgáltatások iránti kereslet éppen ezért egyre nagyobb méreteket ölt. Ezt a problémát felismerve a szakemberek olyan megoldások után kezdtek kutatni, melyek biztosítják a szükséges átviteli kapacitást, lehetőleg minél kisebb anyagi ráfordítás mellett, a már meglévő infrastruktúrák felhasználásával. Még csak kísérleti stádiumban volt a nagy átviteli kapacitású fényvezető hálózat, amikor a sodrott réz érpáras előfizetői hálózat halálát jósolták a szakértők. Mivel a két rendszer már alapjaiban sem volt egymással kompatibilis (rézvezető - üvegszál), ezért teljesen új rendszert kell kialakítani. Bár a fényvezető szál lassan olcsóbb lesz, mint a rézvezeték, a rendszer átépítése a közeljövőben még nem kivitelezhető: az új technikához illeszkedő teljesen új átvitel-technikai berendezések magas ára, a telepítési idő miatt egyetlen egy kommunikációs szolgáltató sem akarja lecserélni rendszerét, míg nem tud rajta olyan minőségű szolgáltatást nyújtani, ami megfelel a felhasználók igényeinek. (Egyes becslések szerint, pl. az USA-ban egy ilyen hálózatcsere kb. 200-500 milliárd dollár közötti költséggel járna. Ennek köszönhetően a szakértők az FTTC (Fibre To The Curb - fényvezető az elosztóig) széleskörű elterjedéséig még kb. 15-20 évet kell várni). A réz-érpáras rendszerek előbb-utóbb telítődnek, és ezzel a megtelt rendszerrel kell a szolgáltatóknak kielégíteni a felhasználók igényeit, melyek egyre inkább az ISDN alapú alkalmazások felé tolódnak. 1989-ben támadt a Bellcore társaságnak az a gondolata, hogy a hagyományos telefonvonalat alkalmassá lehetne tenni mozgó- és állóképek, adatok gyors továbbítására úgy, hogy az adatforgalom már „megabit per szekundum”-ban legyen leírható. Úgy gondolták, hogy ehhez aszimmetrikus modemet kell szerkeszteni, amelynek letöltési sebessége 1,5 Mbit/s, és feltöltési sebessége 15 vagy 64 kbit/s közelében van. Ezt az aszimmetriát feltöltési és letöltési statisztikákból állapították meg. Az ilyen eljárással való hozzáférés főképpen a Video on Demand (VoD) típusú kapcsolatok esetében a legcélszerűbb és legkifizetődőbb. Egy ilyen megoldást jelentett a hagyományos telefonvonalak továbbfejlesztése. A fejlett digitális jelfeldolgozási technikáknak köszönhetően a rézvezetős előfizetői hálózat alkalmas közegként szolgált az adatátviteli hálózatok továbbfejlesztéséhez. A vezető távközlési vállalatok felismerték a rézvezetős hálózat újrahasznosításában rejlő lehetőségeket és jelenős anyagi támogatást nyújtottak a fejlesztéssel foglalkozó társaságoknak, laboratóriumoknak. A 80-as évek közepétől több nagy szervezet és cég folytatott kutatásokat a probléma megoldására. A másik cél a vonalak jobb kihasználtsága, hiszen az előfizetői fokozatokban a rézérpár csak 300- 3400 (0- 4000) Hz-ig vannak kihasználva, holott több tíz, több száz kHz-es sávot is lehet rajta továbbítani. A fő cél olyan digitális átviteli rendszer létesítése volt, egyrészről egy tetszőleges, a felhasználói oldalt az alkalmazott átviteli rendszertől teljes egészében függetlenné teszi, másrészről a PDH átviteli rendszer primer hierarchiaszintjének megfelelő átviteli kapacitást tudja nyújtani a felhasználónak, miközben megfelel a szabványos európai (2 Mbit/s) és a szabványos amerikai (1.536 Mbit/s) átviteli rendszereknek.

 

Ezen kutatások eredményeképpen születtek meg, az úgynevezett xDSL (Digital Subscriber Line / digitális előfizetői vonal) technikák. (A kifejezésben szereplő „x” a különböző DSL technikákat jelöli.) Melyek az előfizetői hálózatban levő, (gyakran több tíz éves) sodrott réz érpárakat használják átviteli közegként. Fejlett technológiájú országokban már az elmúlt években virágzásnak indult ez a minőségileg új kapcsolat. Jellemzésére elég annyit mondani, hogy ez idő tájt a letöltési sebesség maximuma (ezt kínálják például Németországban üzleti célokra) 6 Mbit/s, ami 120-szor gyorsabb, mint a Dial-Up kapcsolat, és 100-szor gyorsabb, mint az ISDN. Ráadásul az ADSL-technológia használatát úgy találták ki, hogy közben a telefonvonal a hagyományos beszédátvitelre is alkalmas marad, az ADSL használatával egyidejűleg. Aki pedig már rendelkezik ISDN-kapcsolattal: az is összeépíthető az ADSL-lel, és így érhető el az említett maximális sebesség. Ezeknek a nagy sebességeknek, a számítástechnikának, az adattömörítésnek, a képfeldolgozás fejlődésének, valamint az ISDN terjedésének köszönhetően az otthonokban olyan “szélessávú” szolgáltatások váltak elérhetővé, mint pl. a Video on Demand.